|
A múlt hét csütörtökén, azaz április harmadikán nyílt meg az Andrássy út 12. szám alatt a Dynamic Sport új, Nike márkaboltja. A cég 2007 júliusa óta veszi igénybe az Ügyfélgyár email kampány szolgáltatását, teljes megelégedéssel. A bolt megnyitóján az Ügyfélgyárat Marozsák Szabolcs és Szilvási László képviselte. A megnyító impozáns külsőségek között került megrendezésre, gondolva itt a hatalmas kivetítőre, és a komoly hangtechnikai felszerelésre, amelyeket közvetlenül a bolt elé húztak fel a rendezők. A zene és a kivetítő már garantálta is azt, hogy az arra járók betérjenek körülnézni, sőt, egy kisebb tömeg verődött össze a bolt elé. A hangfalak mögött egy kissé szűkösen ugyan, de be lehetett jutni magába a boltba is. Bent egy valóságos Kánaán fogadta azt a látogatót, aki vonzódik a Nike márkához, de még az utcáról betérő kíváncsiskodóknak is igen meggyőző és sokszínű választék. A bolt elrendezése és egész megjelenése is profi, tipikusan az a hely ahová szívesen tér be a potenciális vásárló. A megnyitó után Magyar Gabriella marketing vezetőt faggattam arról, hogy véleménye szerint hogyan segített az Ügyfélgyár email kampány szolgáltatása a forgalom növekedését. Hogyan vetődött fel az e-mail hírlevelek és kampányok ötlete nálatok? A főnököm szerint a DM a leghatékonyabb és legolcsóbb módszer a középvállalkozások számára. Ezért elkezdtük gőzerővel gyűjteni az emberek adatait. Aztán egy cél lebegett előttünk, hogy az adatbázisban szereplő emberekkel folyamatos kommunikációban legyünk. 2007-től az Ügyfélgyár segítségével kezdtük el a szegmentálást, amit mai napig használunk, s ez által sikeresebben bombázhatjuk ajánlatunkkal a különböző célcsoportokat.
Mióta veszitek igénybe ezt a szolgáltatást és milyen eredményeket tapasztalsz?
Tavaly júliusban ment ki az első „Ügyfélgyáras” hírlevelünk és azt tapasztalom a megnyitások és a weboldalunkra való átkattintások alapján, hogy a tartalmával sikerül az érdeklődést felkelteni a címzettekben. Régebben nem volt saját e-mail kampány rendszerünk, így nem rendelkeztünk pontos számokkal a kiküldött hírleveleink eredményeiről. Jelenleg is növekvő adatbázisunk segítségével havonta egyre több és több vásárlót és érdeklődőt tudunk elérni. Akkor ez azt jelenti, hogy már az Ügyfélgyár szolgáltatása előtt is küldtetek ki hírleveleket? Mi már tavaly január óta kommunikáltunk e-mail-ben a vásárlóinkkal. Előnye ennek az volt, hogy legalább tudtunk velük kommunikálni, hátránya a kiküldés rendszere volt. Előfordult hogy egy címzett tízszer is megkapta ugyanazt a hírlevelet, ezen kívül nem voltunk megelégedve a magunk szerkesztette hírlevél kialakításával és nagyon hiányoltuk a hatékony eredménykimutatást is. Egy idő után úgy gondoltuk, hogy ne erőltessünk magunkra ezt feladatot, hiszen ehhez más jobban ért, mint mi. Ekkor jött a képbe az Ügyfélgyár. Hogyan segítik a hírlevelek és a kampányok egy - egy boltotok forgalmának növelését?Ezt nehéz pontosan mérni, de a vásárlói visszajelzések alapján, illetve a csekély leiratkozók száma alapján azt gondolom, hogy sikerül felkelteni a címzettek érdeklődését. Én kezelem a bejövő vásárlói leveleket, negatív kritikát az elmúlt 10 hónapban mindössze kettőt kaptam, a csaknem másfél millió kiküldött e-mail után. A hozzám érkezett válaszokban termékeink után érdeklődnek és rendszerint leírják, hogy örülnek a leveleinknek. Köszönjük az interjút és további sok síkert kívánunk az SH - Shop csapatának! Szilvási László
Ne maradjon le semmirõl!
 Tetszett Önnek az imént olvasott publikáció és nem szeretne lemaradni a következõ ilyen cikkrõl?
Regisztráljon az alábbi ûrlap kitöltésével az ingyenes elektronikus értesítõnkre és mi minden cikkünk rövid bevezetõjét elküldjük Önnek e-mailen közvetlenül a megjelenés után.
Javaslataink a téma iránt érdeklõdőknekA témához kapcsolódó cikkeink
|