Főoldal arrow Publikációk
Publikációk
Milyen a jó hirdetés?
Cikkek, vélemények

Ez is egy megoldás...Természetesen mindenképpen figyelemfelkeltőnek kell lennie...

De, ha már a figyelem meg van, akkor valamennyi (nagyon kevés) információt át is kellene adni a gyanútlan szemlélőnek.

Persze, ha jobban megnézi az érdeklődő, akkor már el kellene érni nála, hogy "vágyjon" a hirdetett dologra, illetve még azt is el kellene érni nála, hogy cselekedjen. (Vásároljon, vagy érdeklődjön azonnal.)

Hogy lehet ezt elérni, mikor naponta több 1000 alaklommal próbálják a különböző cégek ezt a folyamatot végig vinni ugyanannál az embernél? Talán tudunk segíteni ebben, csak olvassa tovább a cikket...

Tovább...
 
100 %-os profitnövekedés 2005-ben
Ügyfeleink sikerei

ImageÜgyfelünk, a Ghibli Kft. a tavalyi év zárását követően óriási fejlődésről számolhat be. A cég forgalma a 2004-es évihez képest 12 százalékkal, az árréstömege 30 százalékkal, míg a adózás előtti nyeresége 100 százalékkal emelkedett. Megtisztelő volt számunkra Szabó Zoltán cégvezető azon nyilatkozata, melyben kifejezte Marozsák Szabolcs, az Ügyfélgyár tanácsadójának fontos hozzájárulását ehhez a nagyszerű eredményhez.

Ezúton kívánunk hasonló sikerekben gazdag, bevételekben bőséges, eredményes új évet ügyfelünknek.

Tovább...
 
Értékesítési vezetők ébresztő!
Interjúk

 Manapság, a cégvezetők többsége nagyon nehéz piaci helyzetről, az értékesítők csökkenő keresletről és soha nem látott piaci versenyről beszélnek. A nagy és multinacionális cégek anyagi fölénye a reklám és promóció terén egyre nő, hisz úgy tűnik, hogy a kis és közepes  nagyságú cégeknek egyre kevesebb pénze van erre a célra.

Több ismerősömtől hallottam egy tanácsadóról, aki munkatársaival azon mesterkedik, hogy megmutassa, megértesse cégvezetőkkel, tulajdonosokkal, értékesítési vezetőkkel, létezik olyan módszer, mellyel mégis felvehetnék a versenyt nagy konkurenseikkel ezen a téren.

Megkerestük Marozsák Szabolcsot, az Ügyfélgyár bevételnövelési specialistáját, hogy megtudjuk mi az a módszer, - amelyre már ügyfelei is esküsznek -  ami ellensúlyozhatja a nagy cégek reklám területén meglévő hagyományosan nagy előnyét.

Tovább...
 
A hazai műszaki kiskereskedelmi lánc
Ügyfeleink bemutatkozása

Euronics Logo

A rendszerváltás után létrehozott, első cégek közé tartozó Vöröskő Kft.-t 1989 februárjában Balatonfüreden alapítottuk. A vállalat első üzlete a helyi nevezetesség után, a Vöröskő nevet kapta.

Társaságunk folyamatosan fejlődött: éves forgalmunk négy esztendő alatt milliárdos nagyságúra növekedett, és 1994-től Veszprém megyéből kilépve további megyeszékhelyeken, és középes nagyságú városokban kezdtünk üzleteket nyitni. Ezalatt az időszak alatt a műszaki szakma gyökeresen megváltozott. Eltűntek a nagykereskedelmi vállalatok, és sok nyugati márka már saját képviseletet alapított Magyarországon.

Tovább...
 
Üzenet a kétkedőknek New Yorkból
Cikkek, vélemények

Wall StreetCégem egyik szolgáltatása, hogy e-mail marketing kampányokat készít és küld ki megbízóink ügyfelei és lehetséges vásárlói részére azzal a céllal, hogy nagyobb ismertséget, több érdeklődőt és több megrendelést hozzon számukra.

Nekünk érthetetlen módon, még mindig vannak cégvezetők, marketing-, értékesítési vezetők, akik nem “hisznek” az internetben és az e-mailekben, mint hatékony reklámeszközökben. Az ő okulásukra írtam le ezt a valós történetet.

Tovább...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Találatok 11 - 15 / 47

Hírlevél

HírlevélGyakorlati trükköket, sikeres megoldásokat, elégedett ügyfeleink véleményét, jótanácsokat olvashat hírlevelünkben.

Kérem adja meg az adatokat

Milyen arányban lenne szüksége bevételnövekedésre?