|
Cikkek, vélemények
|
Cikksorozatunk második részében elsősorban magukkal a vásárlókkal kapcsolatos tudnivalókról lesz szó, hogy hogyan is kelthetjük fel érdeklődésüket, miképpen tudjuk rávenni őket arra, hogy megvásárolják a termékeket, illetve meggyőződjenek róla, hogy nekik szükségük van az adott árucikkre/szolgáltatásra.
Mindezt úgy kell elérnünk, hogy az ügyfél ne érezze tolakodónak a magatartásunkat. Vékony a határ a meggyőző kommunikáció és a túlzott kommunikáció között. A következőkben erről olvashatnak bővebben. |
|
Tovább...
|
|
A most következő cikk egy amerikai szakértő tollából származik, aki a FileMaker szoftver fejlesztői csapatának oszlopos tagja, már jó egy évtizede.
A cikk mondanivalója azonban mégsem ezzel a szoftverrel kapcsolatos, sokkal inkább általános érvényben próbál tippeket adni azoknak a vállalkozásoknak, akik új termékeket terveznek piacra dobni a közeljövőben. Érdekes, hogy mennyi részletre érdemes odafigyelni már csupán a tervezés során. Reményeink szerint, akik elolvassák az Ügyfélgyár oldalán található, lefordított cikket, valamivel könnyebben tudnak belekezdeni ötleteik megvalósításában! |
|
Tovább...
|
|
A múlt héten megrendezett Mfor konferencia kapcsán gondolkodtam el azon, hogy bár manapság nagyon sokat hallani a "direkt marketing" varázsszót, vajon mindenki tisztában van e a fogalom jelentésével, illetve az egész direkt marketing tevékenység egészével, történetével.
Mi is a direkt marketing, és mi különbözteti meg a marketing többi fajtájától? Milyen csatornákon folyik, és hogyan is alakult ki az egész módszer? Erről szól a következő cikk. |
|
Tovább...
|
|
Az eddigiekben megjelent cikkeink elsősorban a marketing elméleti részével foglalkoztak, a hatékonyabb ügyfélkezeléshez és a direktmarketing tevékenység eredményesebbé tételéhez próbáltunk meg tanácsokat adni.
A most következő írás egy kicsit mással foglalkozik, ami azonban legalább olyan fontos az üzleti életben, mint az elméleti tudás, ez pedig a jó megjelenés. Az üzleti életben mostanság divatos casual stílusról szól Pintér Anikó stylist cikke. |
|
Tovább...
|
|
Tanácsadói pályafutásom tíz éve alatt személyesen több, mint száz cégben dolgoztam, míg jelenlegi cégem az Ügyfélgyár - bevételnöveléssel foglalkozó tanácsadó cég - több, mint 800 szolgáltatást kapott céggel büszkélkedhet három év leforgása alatt. Jelenleg is több, mint 30 cégben végezzük kiszervezett módon a direkt marketing tevékenységet, vagy nyújtunk ezzel összefüggő szolgáltatást.
Eleinte szervezet-fejlesztésre szakosodtam, de négy éve bevételnövelési specialistaként dolgozom. Ezen időszak alattt kikristályosodott, hogy direkt marketing tevékenységgel kívánok foglalkozni, az Ügyfélgyár szolgáltatásai is ebbe az irányba fejlődnek. Ennek az írásnak a célja, hogy tanácsadói tapasztalataimat felhasználva útmutatást adjak marketing-, kereskedelmi vezetőknek, cégvezetőknek vállalkozásuk direkt marketing tevékenységének kialakítására, illetve olyan eredményessé tételére, amitől az a bevételek megteremtésének erős alapjává válik. |
|
Tovább...
|
| << Első < Előző 1 2 3 4 5 6 Következő > Utolsó >>
| | Találatok 6 - 10 / 30 |
|
Hírlevél Gyakorlati trükköket, sikeres megoldásokat, elégedett ügyfeleink véleményét, jótanácsokat olvashat hírlevelünkben.
|